Yarnparade

színes - energikus - inspiráló

Varázslatos kötött mese...

2017. október 18. 16:20 - suelknitwear

avagy Jordán Adél füstbe burkolva.

Kicsit elkéstem legutóbbi fotózásunk összefoglalójával, de mentségemre legyen mondva, hogy a Galmour-napok igazán viharosra sikeredett...

Talán onnan kezdem, hogy Ági kolléganőm nagyjából két éve rágja a fülemet, hogy színes füstökkel szeretne fotózni valamit, de úgy voltam vele, hogy amíg nem látom magam előtt az adott kollekcióhoz illeszkedő teljes koncepciót, addig ezt jegelem.

Azért persze, ahogy az a kreatív emberkéknél lenni szokott a csírát már elültették a fejemben csak még kérdéses volt, hol, mikor és hogyan valósul meg az ötlet. Az első színes füstbombákat még tavasszal megvettem és közben lelkesen gyűjtöttük az ötleteket...

img_6220.JPG

Abban biztos voltam, hogy csodás őszi fonalaink érkeznek. Izgalmas színkombinációk, puha gyapjú anyagok, amik egy erdő ágas-bogas ösvényein szuperül mutatnának.

Az inspirációs képeket nézegetve beugrott Alíz Csodaországban és vele együtt Tim Burton, na meg a múzsája Helena Bonham Carter. És innentől csak úgy repkedtek a gondolatok... Teljesen véletlenül pont előtte láttam Jordán Adélt két darabban is a Katonában és azonnal tudtam, hogy őt kell felkérnem erre a fotózásra.

img_6212.JPG

Karakteres, izgalmas, erős nő, különleges hanggal és bombasztikus alakkal. Ha esetleg nem mondtam volna jómagam mindig a koncepcióhz próbálok arcot keresni és nem akarok senkit megváltoztatni egy koncepcióért:). Persze elsődleges a ruha a fotózáson, de úgy szeretünk dolgozni, hogy a főszereplő is imádja a projektet, mert passzol a személyiségéhez. Adél nagyon csípte...

Szóval kialakult a keret, amiben mozoghatunk és összekészítettem a ruhákat az ősz minden árgyalatával. Vettem még egy kis füstbombát, tuti, ami tuti és elmeséltük az ötletet stylistunknak Gabinak. Egy újabb véletlen volt, hogy Tim Burton neki is a szíve csücske, de a közös elmélkedés után úgy döntöttünk, hogy kicsit finomítani fogja a stylingot és cilinderek és egyéb nyalánkságok most otthon maradnak. A bolondos hangulat, a szürreális mese "feeling", az elvarázsolt pillantások megmaradtak persze. Jah és rengeteg strasszos kitűző és csillogó ékszer, ugyanis a szezon sztárkiegészítői az igézően szikrázó köves apróságok (szóval kapjátok elő anyu szekrényéből a 80-as években elrakott kitűzőket).

img_6209.JPG

Sminkben a "matt bordó száj", és az "igéző szemek" hívószavakra készült Vera és az eredmény varázslatos lett, csakúgy, mint az erdő, ahol színekbe borítottunk mindent.

 Így dolgozunk mi...

 

Fotó: Gregus Máté
Modell: Jordán Adél
Smink: Lemon - Veronika Deák
Styling: Gabriella ParádiGabriella Parádi fashion stylist & illustrator
Ruhák és koncepció: Zsuzsanna Csillag Ágnes Laczkó
Videó: Dávid Ebner

Szólj hozzá!

Kapszula kollekció feketén-fehéren

2017. október 17. 17:31 - suelknitwear

5 tipp, ha imádod ezt a színpárt, de nem költhetsz sokat

Sokan imádjuk ezt a színpárost, mert hihetetlenül kreatívan lehet vele játszani. De hogyan csempésszünk fekete-fehér összeállításokat a ruhatárunkba esztelen pénzköltés nélkül?

21557513_1464337386934814_8239900889027683286_n.jpg

1. Tudatosan használjuk az optikai hatást
Kőbe vésett alapszabály, hogy a fekete slankít, a fehér nagyít; tudatosan odafigyelhetünk tehát arra, hogy felülre akkor vegyünk fehéret, ha domborítani szeretnénk nőies kellemünket, alulra pedig feketét, ha karcsúbbnak szeretnénk ott tűnni és fordítva. Így optikailag kicsit tudunk játszani az arányokkal.

0275cf54bd906620a12ba3ec97793672.jpg

 2. Kevert kötöttségek
Nagyon jól néz ki a két szín keveredése a kötött pulcsikon, kardigánokon is és óriási divat most a fekete-fehér kötött csíkosban, melír vagy mexikói mintával. Ebben a formában ez a bohókás keveredés mindenkinek jól áll és nagyon fiatalos viselet.

22405737_1493021214066431_5298483205609796315_n.jpg

3. Dobd fel a kis feketét!


Egy LBD, azaz egy Little Black Dress nélkülözhetetlen darabja a kapszula gardróbnak, de hogy ne legyen unalmas, érdekesebbé tehetjük például egy fekete-fehér pöttyös selyemsállal, amit a derekunkra vagy a nyakunk köré is csavarhatunk. Vagy akár egy hangsúlyos fehér, vagy fekete-fehér nyakba-vagy fülbevalóval.

0857c000997573fd7305bbbc3c88ef6b.jpg

 4. Sminkre fel!
Az arc közelében mindkét színnek drámai a hatása, de olyan értelemben, hogy túl erősen hat az arcunk kisugárzására: a fehér sápaszt, a fekete pedig komorrá tesz. Smink nélkül nem ajánlatos viselni egyik színt sem!

d8858afdbd927c312609fd2cd91d2a66.jpg


5. Tükröm, tükröm
. A lényeg mindig a színek harmóniája, ne legyen túl sok és túl kevés. Ha a tükörben nézve úgy érezzük, harmonikus a megjelenésünk, akkor ügyesen bántunk a fekete-fehérrel.

5366b6cbfd351a2cf0156ae6e543777e.jpg

Képek: Pinterest, Süel

Macher Vera

Szólj hozzá!

Hottest Olympian ever?!

2017. október 10. 11:58 - suelknitwear

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_8_copy.JPG

The Hungarian swimmer who was declared to be the hottest Olympian ever starring an amazing fashion campaign that could not travel under the radar of ours. This is the first time for the world-class athlete to represent a local (Budapest, Hungary) fashion brand as a model even if she had many requests in the past due to the enviable body and unique face of hers.

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_2_copy.JPG

Despite the fact that she is one of the most beautiful girls we’ve ever laid eyes on, Zsuzsi never wanted to be a model, she keeps focusing on swimming.

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_3_copy.JPG

 

Facts about Zsuzsi

She got married to her coach last summer - sorry guys:/.

She swims about 6 hours a day and practising hot yoga to have this stunning body.

She was already 8 when she started swimming previously she had been doing gymnastics.

It is a bit disturbing for her, that her beauty comes first in the minds instead of her results, however, she was  pleased when she was announced to be the sexiest Olympian.

She is learning on faculty of Human Resources and wants to be a mediator.

She is 6 ft 0 in and 143 lb.

 

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_copy.JPG

 

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_6_copy.JPG

Just gorgeous!

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_4_copy.JPG

"Zsuzsi is beautiful, modest and cute. Thanks to swimming she is lean, fit, body conscious and was posing like a professional supermodel during the photo session. She perfectly matches my BeFitInKnit concept. I was more than happy to work together with such an amazing woman."  -said the designer of the contemporary knitwear brand (Süel).

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_7_copy_1.JPG

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_1_copy.jpg

Well, after all these shockingly perfect pictures we just want to wish luck to her till the next tournament.

Pics: Süel X Ajkai Dávid

Szólj hozzá!

A legszebb magyar sportolónő őrült szexi kötöttségei...

2017. október 06. 18:09 - suelknitwear

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_8_copy.JPG

Zsu pihe-puha kötöttbe burkolózva is szexi

Jakabos Zsuzsannát láttuk már különböző női magazinokban szerepelni, de meglepő módon eddig még egy ruhamárkához sem adta a nevét. Most viszont úgy tűnik, a modellalkatú sportolónő beadta a derekát egy népszerű magyar kötött divatmárkának és erről egy igazán különleges fotósorozat is készült.  

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_2_copy.JPG

Ütős kép!

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_3_copy.JPG

A jobbkezes fonák is megy.

Fotó: Süel 

"Őszintén szólva ennyit még nem kutattam, nyomoztam és írogattam, hogy valakivel együtt dolgozzunk, de nagyon- nagyon megérte, mert Zsu élőben még szuperebb, mint a képeken. Cuki és szerény, miközben bombasztikusan csinos, profin pózol és a sportnak köszönhetően elképesztően testtudatos, így minden jól állt rajta, tökéletesen passzolt a koncepciómhoz." Írta blogbejegyzésében az egyedi kötött ruhák tervezője, Csillag Zsuzsi.

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_copy.JPG

Kecses és ruganyos, mint egy gazella.

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_7_copy.JPG

No ki tud így spiccen guggolni?

A fotók tanúbizonysága szerint Zsuzsi valóban profikat meghazudtoló könnyedséggel pózol és hihetetlenül fotogén. 

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_6_copy.JPG

 Fotó: Süel 

Érdekességek Jakabos Zsuzsiról

- idén nyáron hozzáment az edzőjéhez, Petrov Ivánhoz

- Európa bajnok úszó, négyszeres olimpikon

- csak 8 évesen tanult meg úszni, előtte rövid ideig szertornázott

- kicsit zavarja, hogy sokan a szépségével foglalkoznak az eredményei helyett, de azért jólesett neki, hogy 2012-ben az amerikai COED magazin a legszexibb olimpikonnak választotta

- gyakran kap felkéréseket, de nem tervez profi modellkedéssel foglalkozni

- Emberi erőforrás szakon tanul, mediátornak készül

- az idei vizes világbajnokságon a 6. helyen végzett a vegyes csapatok 4x100 méteres gyorsváltójában

suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_4_copy.JPG

Brutál szexi!

 Sok sikert kívánunk Jakabos Zsuzsinak és a legközelebbi megmérettetésig is hadd gyönyörködjük ezekben a csodálatos fotókban.

 suel_kotott_ruha_jakaboszsuzsasuel_1_copy.jpg

 Levezetésként golfozzunk!

Fotó: Süel X Ajkai Dávid

Macher Vera

 

 

Szólj hozzá!

SÜEL FANOK - Erika

2017. szeptember 29. 17:22 - suelknitwear

Szeptemberben egy újabb Süel rajongó, kedvenc szettejeit mutatjuk be nektek. Érdekesség, hogy Erika nem az extrém kötöttségeink, hanem az alapdarabjaink bolondja és ezeket leginkább online szerzi be nálunk. Imádja a színeket, de amiből mindig kiválaszt egy-egy új fazont, az a fekete, fehér, tűzpiros illetve a sárga:).

Elsőnek egy klasszikusabb csipkét kapott magára, amit egy harisnyával, zárt cipellővel párosítva ősszel is felvehet, akár színházba is.

_dsc4510-edit.jpg

Második választása, a már jól bevált Basic sorozatból egy izgalmas zöld ruha. De nézzük mi is az a Süel Basic??

Süel Basic 

 

SÜEL basic olyan kötött, vagy pamut alapdarab, amit akár egy kapszula gardróbba is beilleszthetsz. Rendkívül sokféleképpen variálhatod őket, könnyen kombinálhatóak más ruhadarabokkal, illetve kiegészítőkkel. Minden szezonban megtalálod a Süel alap kötöttségeit, mindig az aktuális trendszínekben. Gyűjtsd a kedvencedet!alapruvi_pink.jpg

BASIC Kollekció

 

_dsc4502-edit.jpg

A zöld után átugrottunk a már jól bevált pirosra, és egy újabb alapdarabra. A testhezálló ruhát zakó alá is fel tudja venni, így sokszor választja tárgyalásokra ezt a fazont, visszafogottabb színekben. 

_dsc4483-edit.jpg

Erika egy igazi gyűjtó, ami egyszer bevált, abból biztosan ott lapul 4-5 szín a szekrényében. Jómagam is ilyen vagyok, inkább egy jó fazon több színben, mint sok felesleges ruha és felső, amit aztán nem tudok kihasználni.

Ti hogy álltok ezzel?

 

_dsc4519-edit.jpg

Szólj hozzá!

WERK - #befitinknit

2017. szeptember 28. 12:56 - suelknitwear

avagy Jakabos Zsuzsi lábai előtt heverünk

Tegnap egy műteremben alkottunk a Süel csapattal, méghozzá a csodaszép uszónő, Jakabos Zsuzsi társaságában. Most elég is lenne a kész képeket bemutatnom, hogy mindenkinek (tényleg) tátva maradjon a szája, de ne szaladjunk ennyire előre:).
kotott_pulover_suelimg_5694_1.JPG

Szokásomhoz hívem, a fotózás utáni, mondjuk úgy lazulós napon, kávéval a kezemben, összegzem magamban az élményeket és próbálom átadni nektek werk fotókon keresztül. 

Az a helyzet, hogy most igazán büszke vagyok magunkra. Mindig az vagyok, de ez a történet most nagyon összeállt.

Vágjunk is bele...

#BeFitInKnit

 

Tavaly óta láthatjátok a posztjainkban a "legyél fitt kötöttben" hashtag angol megfelelőjét, ami természetesen nem arra utal, hogy egy forró jóga órán teszteld legújabb gyapjú pulcsidat, inkább arra a 
hangulatra, hogy sportosan, lazán, jó kedvvel és energiával feltöltődve indulj útnak, akár sportolni is kedvenc kötöttségedben. Jómagam is gyakran érkezem meg kötöttben egy pilates vagy jóga órára és a helyzet az, hogy gyakran az oktatóm is Süelt visel :)). Továbbra is misszióm, hogy megmutassam nektek, a kötött bárhol viselhető, szóval egy szó, mint száz, innen indult a gondolat, hogy egy sportosabb közegben is bemutassuk a ruháinkat. 

kotott_pulover_suelimg_5692_1.JPG

Hogyan lesz sportos a Süel...?

Kérdezték tőlem a csajok a fotózás előtti este az öltözőben (@ Amasole).

Addigra persze már teljesen összeált a kép a fejemben, így nem volt nehéz válaszolni. Kapucnis, zsebes, laza, kényelmes, tornacipős, de mégis csajos:). A telefononban ott lapult a moodboard, na meg az összes inspiráció a beállításokra vonatkozóan, amit az előző egy hónapban gyűjtöttem.img_5741.JPG

Színekben kicsit visszafogottabb az eddig megszokottnál, de azért az ütős királykék és egy kis piros elmaradhatatlan árnyalatként megjelenik majd a képeken, A csomagtartóba bekészítve várt már egy golfütő, királykék kosárlabda, ugrálókötél, teniszütő, jóga matrac, baseball ütő, rengeteg tornacipellő (köszi Converse) na meg egy bokszkesztyű is. 

img_5717.JPG

 

Ki legyen a modell?

Ki az a sportolónő, akit szeretünk, kedves és tehetséges, na meg csinos és csajos egyszerre. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy minden idők legszebb olimpikonjának becézett Jakabos Zsu neve bekússzon a gondolataimba. Ez olyannyira beindította a fantáziámat, hogy nem engedtem belőle, pedig a fotózás előtt 5 nappal még nem volt fix, hogy sikerül-e az együttműködés...

kotott_pulover_suel22068751_2087536934605702_1441994980_o.jpg

Őszintén szólva ennyit még nem kutattam, nyomoztam és írogattam, hogy valakivel együtt dolgozzunk, de nagyon- nagyon megérte, mert Zsu élőben még szuperebb, mint a képeken. Cuki és szerény, miközben bombasztikusan csinos, profin pozól, a sportnak köszönhetően elképesztően testtudatos, így minden jól állt rajta és minden őrült pózba be tudott állni könnyedén (vagy kevésbé könnyedén, de nem adtuk fel :))). Külön meglepetés volt számunkra, hogy Zsu még sosem dolgozott együtt egyetlen ruha márkával sem. Természetesen rengeteg sorozat készült már vele különböző magazinok hasábjaira, de ez volt az első, hogy egyetlen cég ruháihoz adta a nevét, és mi repdesünk, hogy ez éppen a Süel volt, hogy a mi "kötöttségeink" ejtették rabul... :) 

kotott_pulover_suel22068854_2087536861272376_1026146415_o.jpg

A fotósunk most Ajkai Dávid volt, aki hihetetlenül precíz és profi, így a vizuális megvalósításban teljesen szabad kezet kapott. Köszönhetően neki és persze Vera csodásan csillogó sminkjének a werk képeknek semmi köze a végső képekhez, amitől valóban leesik az állatok (legalábbis az enyém már leesett és azóta is ujjongok örömömben).

Képek hamarosan...

Ruha: Süel

Styling: Süel 

Fotó: Ajkai Dávid

Smink: Deák Veronika

Modell: Jakabos Zsuzsanna

Cipő: Converse

Kesztyű: 1861 Pécs

Így dolgozunk mi!

kotott_pulover_suelkcsl1214.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A dögös vörös újra hódít

2017. szeptember 24. 10:22 - suelknitwear

 

suel_kotott_piros_pulover13217588_1017263924975498_5147921635292251413_o.jpg

Fotó: Süel

Idén ősszel úja berobban a legdögösebb szín, a piros

Nem is értem, miért volt a divat számkivetettje az elmúlt években, hiszen a piros a legnőiesebb szín, aminek ott a helye minden nő ruhatárában. Jó ideje igyekszem én is racionalizálni az öltözködési szokásaimat és halmozás helyett egy ésszerűbb kapszula gardróbot kitalálni. Nem azért, mert most ez a menő mainstream gyakorlat, hanem, mert meguntam, hogy soha semmit nem találok a zsúfolt szekrényemben és csak pakolgatom ide-oda az elfekvő darabokat. De a pirosaimat nem adom!

piros_kotott_pulover_suel35b42eb8897c9c8b13fd63fd6e0e0b13.jpg

Kötöttben is menő a piros

Alig várom, hogy belebújhassak a piros kötött garbós oversize pulcsimba, ha kicsit hűvösebb lesz az idő. De aki kevésbé merész, nem feltétlen kell tetőtől-talpig vöröset öltenie, egy élénkpiros pulcsit vagy sálat is felvehet, farmerrel nagyon vagány és fiatalos. 

15977030_1214112508623971_8743342951882399360_n.jpg

piros_kotott_pulover_suelcb936cc1466869fe2f5952e78e64ff27.jpg

Vonzza a tekintetet

A pirost akkor érdemes felvenni, ha magunkra akarjuk vonni a figyelmet; viselése felér egy önbizalomnövelő mini tréninggel: a legtüzesebb színnel garantáltan nem maradunk észrevétlenek. Persze tudni kell állni a tekinteteket és büszkén viselni ezt a hódító színt. 

piros_kotott_pulover_sueltumblr_m2h2ox3bas1rthzn1o2_500.jpg

A csábítás színe

A vörös az erő. a tűz jelképe; a szexualitással állhat összefüggésben. ’Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös!’ (Quimby)

piros_kotott_pulover_suel6bcca24ea9e7ceb1bb67c66b25a2599d.jpg

Ütős kiegészítő

De mielőtt feltankolnánk csábító vörös csipkebugyikkal vagy szexi ceruzarucikkal, tartsuk észben, hogy a fenntarthatóság jegyében hogyan tarthatnánk ésszerű keretek között a gardróbunkat…Szerencsére a pirosból kevés is elég!

Ha csak egy vörös rúzst viselünk az egyébként más (alap)színű szettünkhöz, vagy olyan élénkpiros kiegészítőt, ékszert vagy sálat, melyre odavetődik minden pillantás, éppoly sikert aratunk. Így, ott viseljük, ahol hangsúlyozni szeretnénk magunkon valami szépet. Például a bokánkat kiemelhetjük egy gyönyörű piros stiletto viselésével, amit bátran fel lehet venni egy farmer-top-zakó kombóhoz vagy egy esti kimozduláshoz választott elegánsabb outfithez. A kapszula gardrób jegyében nem kell tehát lemondanunk az idei ősz divatszínéről, csak ügyesen csempésszük be a csábító vöröset a gardróbunkba. 

 

2dfa7da41559c3558f438a65c8b74fb7.jpg

Fotó: Pinterest

 Macher Vera

Szólj hozzá!

5 tipp - Tudatos ruhatár lemondás nélkül

2017. augusztus 24. 12:05 - suelknitwear

Vol. 1.

Azt hiszem, sok nőnek ismerős a feeling, amikor a ruhásszekrényünket nem tudjuk bezárni a temérdek felhalmozott ruhától és mégis úgy érezzük, hogy nincs mit felvennünk. Mit tehetünk, hogy lemondás nélkül kicsit ésszerűbb gardróbot alakítsunk ki?

1240427_709372229090088_379241813_n.jpg

  1. Kezdjük egy kis színelemzéssel – mi áll jól?

Idővel mind rájövünk, hogy mely színek állnak jól nekünk és minduntalan ugyanezeket az árnyalatokat emeljük le az üzletek állványairól. Ami engem illet, mondhatjuk, hogy  ’megalomániás’ vagyok a divat terén, de szerintem ez nem a jó szóhasználat, mondjuk inkább  ’omnimániának’, vagyis a ’nekem-minden-tetszik’ rögeszmének. Ettől szerintem a legtöbb stylist, divatszerkesztő vagy csak szimplán divattudatos csaj szenved. Ha a színekről van szó, egyszerűen nincs olyan árnyalat, amit ne imádnék. Minden jól mutat bizonyos összeállításban. Talán a barna az egyetlen, amit viszonylag könnyű szívvel száműznék, de ezt is el tudom képzelni magamon mondjuk egy jó kis szafari összeállítás basic darabjaként. Vagy magastalpú csau árnyalatú szandál formájában egy trapézgatyával. Az évek során azonban rájöttem, hogy valóban azok a színek állnak jól nekem, amiket anno a kilencvenes években a Magyar Divat Intézetben a színelemzés órán ’rám tukmáltak’ azon elv alapján, hogy én márpedig tiszta tavasz vagyok. Nekem ez bizony bevált, érdemes utána nézni a négy évszak féle színelemzésnek!

_dsc2797.jpg

  1. Szabaduljunk meg a felesleges daraboktól

Mégis miért van az az érzésünk, hogy nincs mit felvennünk, amikor az évek alatt felhalmozott ruhakupacunk előtt álldogálunk tanácstalanul? Mert nem döntünk tudatosan, kérem szépen és szándékos a királyi többes, ugyanis ebben nyakig benne vagyok én is, mint született divatbolond. Mit akarunk? Tudatos vásárlókká válni! Mikor akarjuk? Azonnal! :D Na jó, nem viccelem el a témát, ez nem fog menni egyik napról a másikra. De legalább addig jussunk el, hogy szánjuk rá az időt és fésüljük át a gardróbunkat: meglepően sok, hirtelen felindulásból vásárolt, immár elfekvő darabra fogunk bukkanni. Amit már ezer éve (1, 2, 5?), kinek meddig terjed az ingerküszöbe – nem vettünk fel, ajándékozzuk vagy adjuk el adok-veszek oldalakon. A többi, bevált darabbal pedig kezdjünk el ügyesen játszani, szettekben gondolkodni.

 

wardrobe.jpg

  1. Szettben szebb

Legyenek basic darabjaink, ezek lehetőleg semleges színekből álljanak és a hozzájuk passzintandó kedvenc színekből álló kollekció. Az alapdarabok közt legyen

  • egy jó szabású klasszikus kék farmer
  • egy elegáns fekete nadrág
  • egy sötét és egy világos ceruzaszoknya és/vagy midiszoknya – attól függően, melyik áll jól (idén ősszel marad ugyan a ceruza szoknya, de a midi lesz igazán trendi, érdemes beszerezni egyet)
  • egy fekete vagy sötétkék zakó és lehetőleg egy világosabb is tavaszra/nyárra
  • egy fekete és egy bézs balerina cipő
  • egy fekete és egy nude magassarkú
  • legalább egy fekete és egy világosabb táska – bár utóbbinál – átérzem - óriási a kísértés a színes darabokra is.

 

 arianna-belle-best-mg-2486.jpg

 

  1. A kedvenc színek tudatos beépítése a ruhatárunkba

A kedvenc színeinket csempésszük be inkább kisebb ruhadarabok, kiegészítők formájában, legyen az egy top, egy denevérujjú kötött pulcsi, egy sál vagy egy harisnya. Így sokkal nagyobb mozgásterünk lesz a variálásra. Én most négy fő színcsaládban gondolkodom, amelyek közül természetesen választhatunk: a pinkes-lilás, a narancsos-citromos-pirosas, a kékes-zöldes-türkizes és a fekete-fehér összeállításokban. Nézzük az elsőt.

               Rózsaszínben látni a világot

19141363_10155104033300910_1433107033_n.jpg

A pink-lila árnyalatokkal kezdem, mert azok a gyengéim. Nem mondom, hogy nem szereznék be egy pink bőrdzsekit Pink Panther felirattal a hátán, de az én koromban már ugye ezzel ne vicceljünk. :D A tréfát félretéve tehát érdemesebb kisebb színes ruhadarabokat illeszteni a semleges színű nagyobbakhoz. Például egy pink kötött felső szuperjól mutat egy farmerrel és egy ceruzaszoknyához is.

csillagzsuzsi_suel_szerda_1_kicsi.jpg

Ha zakó alá vennénk, a sötétkékhez és a feketéhez is remekül passzol. Ha az inverzét nézzük meg és pink zakóra ruháznánk be, alatta egy semleges felsővel, nem mondom, hogy nem lenne ütős, de sokszor nem is tudnánk kihasználni, mert nagyon egyedi (és megismételhetetlen), még egyszer már nem biztos, hogy ellőnénk egy eseményre.  Míg a sötétkék vagy fekete zakó alatt variálhatjuk a szivárvány minden színét, akár napi szinten is csereberélve a különböző árnyalatokat úgy, hogy fel sem tűnik másoknak, hogy felhasználtuk ugyanazokat a darabokat.

TIPP: Az alapdarabok közé illeszthető egyszerű, ám annál "pinkebb" fazonok.

Forrás: www.suel.hu

  1. Végül a nagy kérdés: hogyan tároljuk a ruháinkat

Ha elegendő terünk van, akár szetteket is tárolhatunk egy helyen, hogy reggel munkába rohanva, ne kelljen az ágyra dobált sok holmi közül végül a legrosszabb verziót kikapnunk, amit aztán a nap folyamán ezerszer megbánunk.

landscape-1452033825-index-clothing-organization.jpg

Színek szerint is rendezhetjük a holmijainkat, ami azért is jó, mert minden egyes szekrény nyitáskor szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk, hacsak rendes háziasszony módjára szépen mindent a helyére hajtogattunk, akasztgattunk. Bevallom, én itt még nem tartok, de már rajta vagyok a helyes ösvényen…már tudom, hogy tudatos akarok lenni. Ezt mantrázgatom magamban – magamnak jó ideje és mintha egy inci-finci változást már tapasztalnék…azért a férjemet még ne kérdezzétek erről. :D

A tárolásról bővebben írok még, de addig is maradjunk a színeknél, legközelebb a citrom-narancs-piros trióról írok. 

 

Macher Vera

Szólj hozzá!

Szülés utáni versenysúly – álom vagy valóság?

2017. augusztus 16. 13:56 - suelknitwear

Hogyan nyerjük vissza a szülés után a régi formánkat? Természetesen – ahogy másra sem – erre sincs recept. De annyit tehetünk, ami nem is kevés, hogy odafigyelünk magunkra, egyáltalán ismerjük meg magunkat ahhoz, hogy tudjuk, mi jó a szervezetünknek és mi nem és legyünk nagyon türelmesek! A szülés után rengeteg energiánkat elveszi a baba, nemcsak a szoptatás, de a folyamatos törődés és sok esetben a kialvatlanság is.

post-pregancy-workout-704x470.jpeg

1. Aludj csak, én álmodom! 

Amikor csak tehetjük, aludjunk! A házimunka megvár, fontosabb a nyugalom. Az elegendő pihenéssel a szüléstől megtépázott testünk-lelkünk is regenerálódik és a nekünk megfelelő egészséges bioritmus, anyagcsere idővel helyreáll.

benefits-of-cosleeping-with-baby.jpg

2. A szoptatással leolvadnak a kilók…

...már, ha szerencsénk van. Én 175 cm, 65 kg és 35 éves voltam, amikor teherbe estem és a várandóssággal felkúszott rám 20 kiló. A szüléskor le is jött rögtön 12 és a maradék 8 ’leolvadt’ a szoptatás időszakában. Sőt a korábbi súlyomból még veszítettem is az anyatejes táplálás időszakában. Nagyon boldog voltam, hogy komolyabb nehézség nélkül megszabadultam a fölös kilóktól. Testalkattól függően tehát erre jó esély van!

1325f3911fe96bbe49a640e1f2bbe186.jpg

3. Igyunk elég vizet és ne diétázzunk

Alapvetően azt gondolom, együnk-igyunk, amennyit csak jólesik, de azért némi tudatosság nem árt. Néha az ember a baba körüli folyamatos teendőkben elfelejt enni-inni és rossz esetben éjjel ’falatozik’, de ha erre hajlamosak vagyunk, érdemes egyfajta rituálét kialakítani. Ha nem is kalóriapontos táblázatokban vezetni, de mondjuk magunkban elhatározni, hogy ha megetetem a babát, utána iszom egy nagy pohár vizet vagy gyümölcslevet. A folyadékpótlás egyébként is fontos, de a szülés utáni hónapokban különösen oda kell rá figyelni. Sok vízivással pedig gyorsíthatjuk az anyagcserénket, ami megint csak a fölös kilóktól való megszabadulást pörgeti fel.

4.  Némi trükk, praktika

Be kell vallanom, én egy ici-pici önsanyargató praktikát is alkalmaztam, hogy megszabaduljak a szülés utáni pocakomtól és ezt úgy hívják: hasleszorító bugyi. A szülésen már átesett barátnőim tanácsolták a viselését és én megfogadtam. Nem mondom, hogy nem néztek rám furcsán a kórházban az ápolónők, amikor azonnal felhúztam, de én úgy gondolom, segített kicsit a helyükre tenni a dolgokat, ha más nem, placebo jelleggel...

nuevo-100-vendaje-de-algod_oacute.jpg

5. Inspiráció

A celebek körében egyre gyakoribbak azok az őszinte megnyilvánulások, ahol ismert színésznők, modellek őszintén vallanak arról, hogy milyen nehézségeken mentek keresztül ők is, amikor szültek vagy a pici babájukkal bíbelődtek otthon. Vagy, hogy milyen praktikák váltak be a szülés utáni fogyásra. A mindig sportos Horváth Éva terhessége alatt felhagyott a komolyabb erőnlétet igénylő mozgásformákkal, de a szülés után pár hónappal újult erővel kocogni indult a kisfiát babakocsival maga előtt tolva. Az eredmények pedig nem maradnak el, legújabb fotóin, három hónappal szülés után ismét csúcsformában van.

17917125_1312450635456824_3347535699574307583_o.jpg 20170727_suel_1886-2.jpg

20170727_suel_2091.jpg

Fotó: Süel

Van, akinek ez a praktika jön be, nekem a hosszú babakocsis séták segítettek; míg a babám elaludt, én az ütemes sétával mozogtam egy kicsit, szerintem ebből napi félóra már bőven elég, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket és hosszútávon azért érezhető is a változás. Amikor a gyerek végre elalszik, leülhetünk egy padra és előkaphatjuk a kedvenc regényünket, amire máskor nem sok idő jut. 

workout-mom-bootcamp-babybridge-09.jpg

Fotó: active_mum_life

Arra jöttem rá, hogy semmit nem kell erőltetni és meg kell próbálni megélni a szülés és a kismama lét minden egyes pillanatát. Sok nőnek adott pozitív energiát, amikor a frissen szült Katalin hercegné fotósok hada előtt bátran megmutatta a szülés után maradt pocakját. Jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal.

24c04c76d7f00daf_thumb_preview_1.jpg

6. Lelki béke

Erőt meríthetünk egymásból, másokból, ha jó példát látunk a környezetünkben, nem baj, ha követjük bizonyos ötletekben őket, merjünk tanácsot kérni tapasztalt kismamáktól. 

Ugyanakkor mások példája legfeljebb csak inspiráció legyen, ne akarjuk magunkat másokhoz hasonlítani, minden nőnek más a háttere, alkata, lelkivilága, máshogy hat mindannyiunkra a szülés és az újszülött gondozás. Fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, adjunk időt magunknak, ehhez persze nem árt egy megértő társ, aki imád minket akkor is, amikor éppen utáljuk a tükröket a lakásban.

Fotó: pinterest

#womenrise 

Macher Vera

 

Szólj hozzá!

SÜEL FANOK - Sarolta

2017. augusztus 12. 16:16 - suelknitwear

Szuper napunk volt a háromgyermekes anyukával, Sacival, aki Szekszárd mellől érkezett hozzánk a fotózásra.

Mivel Saci az online vásárlóink táborát gazdagítja, személyesen előtte még nem találkoztunk és csak a facebook képei alapján rakosgattam össze, a szerintem hozzá a passzoló, Süel szetteket. Úgy tűnt, hogy nagyjából sikerült eltalálni az ízlését, de azért feszegettük a határokat is:).

_dsc4585-edit.jpg

Saci alapvetően sportosan nőies típus, szereti a farmereket vagy épppen könnyedebb nacikat egy csinos felsővel feldobni. Mivel isteni magas, ezért a lapos, szaladgálós cipőket részesíti előnyben a hétköznapokban. 

Az első szettjében rögtön az egyik kedvenc színét, a Süel türkizt választottuk ki főszereplőnek, amihez egy Mácsár Andi ékszer is dukált a legújabb nyári, kagylós kollekcióból. Ez azért is volt fontos, mert Andin keresztül ismert meg minket is.  

Mióta ismered a Süelt és hol vásároltál először?

 Kb 1,5-2 éve ismerem. Mondjuk sosem volt jó az időérzékem.  �  Mácsár Andrea oldalát kedveltem, nagyon megtetszettek az ékszerei, az ő oldalán lettem figyelmes a Süel-re is. Mivel nem vagyok Budapesti nekem az internetes vásárlás volt egyszerűbb. Csodáltam a képeket de féltem, hogyan állhat ez nekem mivel az alakom nem modell alkat hanem plus size. Így az első darabom a Necc kapucnis poncsó lett fehér színben, és a tegnapi fotózás után vettem magamnak még kettő új darabot, mert most már látom, hogy plus size-ként sincs mitől félnem.

 De jó ilyeneket hallani...én mondtam:)! 

_dsc4588-edit.jpg

Tunika: 14.900

Kardigán: 9.800

Lánc: 7.900

Táska: 36.000

Mi a kedvenc Süel színed, illetve fazonod?

A kedvenc színnel bajban vagyok,a minden színű, de talán a kék 50 árnyalata. � Tegnap is a Rió poncsó és a Hawaii pulóver kék pöttyös színe volt a választásom. A kedvenc fazon az még szerintem nem alakult ki mivel "kezdő" Süel-es vagyok. Az alakom miatt az "ápol és eltakar" az ami a választásomat befolyásolta. De rájöttem a Süel poncsók nem ezt az érzést adták vissza. Sokkal jobbat. Eddig felhúztam egy nagy darab poncsót és örültem neki, hogy jaj de jó mert nem látszanak aminek nem olyan jó ha látszanak, de nem voltam benne se csinos, se nőies. A Süel poncsók színei és fazonja nőiessé tesz, megmutatja, hogy még a teltebb alakom ellenére is lehetek csinos.

Majdnem elérzékenyültem, annyira örülök!!! Csodaszép voltál!:)

 

_dsc4617-edit.jpg

Saci sosem hord ruhát vagy szoknyát, ahogy már írtam, inkébb a nadrágos szetteket preferálja, ettől függetlenül nagyon - nagyon jól állt neki az egyik alap fazonunk. Egy kis bátorítás után rögtön fel is kapta és egy kötött kardigánnal párosította. Bár egyelőre még nem ez volt a kedvenc összeállítása, azt hiszem megtettük az első lépést a ruhák felé:)).

Milyen alkalmakra veszed fel a Süeleket?

Sajnos ez a kérdés szintén azért nehéz mert "kezdő" Süel-es vagyok. Ma felvettem a Rió poncsómat, mert nem tudtam megállni. Vásárolni mentem a nagyfiammal és kapásból megdicsértek, hogy milyen jó a felsőm. Olyan jól esett! Szerintem a hétköznapokban is szeretném hordani nem csak alkalmakon. 

Kedvenc Süel fotósorozatod?

Én nem találtam egyik fotósorozatotokban sem hibát. Ha ismert modellen látom a ruhát, ha Süel Fan-on látom a ruhát mindig tetszik. Ha szabadban a búzatáblában vagy a gyönyörű üzletben készül a fotó nekem pont azt mutatja meg, hogy elmehetek benne nyaralni de egy alkalmi ebéden vagy vacsorán is tökéletesen megállják a helyüket ezek a kötött csodák. Mivel 3 gyerekem van és imádom a családom, nekem nagyon tetszettek Horváth Éva babavárós fotói. 

_dsc4605-edit.jpg

Ruha:10.430

Kardi: 9.800

Lánc: 9.800

Milyen színt látnál még szívesen a Süel palettában? 

Gondolkodom, de nem érzem azt, hogy hiányozna a Süel színpalettájából bármiféle szín.

Legújabb kiszemelted?

Persze, hogy van kiszemelt ruhadarab! �Biztosan egy kardigán lesz hiszen a fotózáson láthattam, hogy milyen jól átformál, alakot ad. A bordás körkardigán, a repülő kardigán, a sima megkötős kardigán és a szárnyas kardigán. Ezekből fogok választani........csak még nem tudom, hogy melyiket. 

Kedvnec bókod Süelben?

Köszönöm, hogy ott lehettem! Én az abszolút esélytelenek nyugalmával jelentkeztem. Jó volt, nagyon jó volt ott lenni! Kedvesek és aranyosak voltak velem. Utoljára talán az esküvőmre készültem ennyi izgalommal. 

Mi köszönjük, hogy jöttél!:)

 

_dsc4630-edit.jpgFelső: 14.900

Aláöltöző: 4.800

Lánc:9.800

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása