Yarnparade

színes - energikus - inspiráló

Hétköznapi reklámarcok, márkák köré épülő közösségek.

2022. január 29. 17:04 - suelknitwear

A hús-vér kifejezés a lehető legérzékletesebben fejezi ki azoknak a hétköznapi nőknek a karakterét, akik egyszerűen jól érzik magukat a bőrükben, az élet minden területén bedobják magukat, szeretnének csinosan megjelenni a munkahelyükön, a magánéletben, akikhez hasonló hétköznapi arcokat látunk egyre inkább a reklámokban is. 

img_1356-2-edit.jpg

A trend nem újdonság hiszen például Dove elhíresült kampányában is különböző testalkatú és bőrtípusú nők szerepeltek. A mai napig emlékszem azokra a fotókra; egytől egyik gyönyörűnek láttam mindegyik modellt. Csoportképbe rendeződve mutatkozott meg igazán a női sokszínűség és most eljött a pillanat, amikor már a vásárlók saját tartalmai kerülnek a középpontba. 

dove11-3-2014-20141103043443118.jpg

Egyre többen vagyunk, akik nem akarnak az állandóan változó "elvárásokhoz"  alkalmazkodni, hiszen az utóbbi 50 évet szemlélve legalább 4-5 szépségideálnak kellett volna megfelelünk. Ezt jól szemlélteti a "test pozitív" influencer Alex Light posztja is. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alex Light� (@alexlight_ldn) által megosztott bejegyzés

 A nők többsége mára már átlát a túlfilterezett közösségi média hamisságán. A divatcégek pedig egyre jobban odafigyelnek a vásárlóik valós igényeire és időt, energiát szakítanak arra, hogy valamilyen módon meghálálják a vásárlásukat, főleg, ha az rendszeres. A vásárlók nemcsak fotókon vagy videókban szerepelnek, interjúkat adnak a márkáról, igazi nagykövetként képviselik a céget, szakértői a termékeknek és mindezért meglepetéseket, kuponokat vagy éppen vouchereket kapnak.

Kisebb ajándékokat jó ideje szokás adni a vevőknek, ha viszont grátiszok helyett lehetőségeket kapnak a kapcsolódásra, élményekre, közösségépítésre, azzal még inkább erősödhet a márkahűségük. A Sports Illustrated divatmárka is előszeretettel hirdeti termékeit hétköznapi arcokkal ám ők inkább a profi fotókat részesítik előnyben nem a vásárlók által generált tartalmakat.

si.jpeg

sports-illustrated-2021-fashion-show.jpeg

Keresgélve a világhálón azt láttam, hogy a Lagerfeld és a Benetton háza táján is megújultak: mindkét világhírű divatcég szorosan kötődik a vevőihez és rendszeresen közzéteszi a velük készült fotókat az általuk viselt öltözetekben. 294.000 vásárló által generált fotó és videóval büszkélkedhet a Benetton 2021-ben. 

Nekem tetszik ez a tendencia, de még mindig ritka, hogy egy divatmárka annyira bizalmas kapcsolatot ápoljon a vásárlóival, hogy kifejezetten keresse a velük való együttműködést. A színes kötöttáruiról ismert Süel évek óta szívesen bevonja a törzsvásárlóit a kampányaiba. A vevői pedig nagyon szeretik önmagukat viszontlátni az általuk viselt ruhákban a magyar divatmárka fotóin, és szívesen meg is osztják ezeket a közösségi oldalaikon. Mindazonáltal teret kapnak a vásárlók által generált tartalmak, saját akár otthon készült fotóik is. Ez egy win-win helyzet, ami jó a márkaismertségnek és a vevőnek is. Korábban írtam már a Süel által létrehozott női klubról, melyet a belvárosi showroomjában a nyereményjátékokon túl olyan különböző VIP programokkal színesít, mint: minifotózások, smink- és színtanácsadás, spirituális foglalkozások, jóga órák, meditáció vagy stílusversenyek. Én is bekukkantottam már ide többször és jó érzés volt látni, ahogy ezek a hétköznapi nők egymást inspirálják és segítik, nemcsak az öltözködés terén, vagyis a mára köré épült baráti közösségként működnek. 

img_1937.JPG

 

Források:
www.adage.com 
www.suel.hu
Macher Vera

 

komment
Címkék: TREND

Áthallások a divatban. Inspirálódás vagy véletlen? Szavazz te is!

2022. január 20. 12:45 - suelknitwear

Azt is írhattam volna a címben, hogy inspirációs források, avagy lenyúlások a divatban, de legyünk jóindulatúak, és előlegezzük meg az áthallás lehetőségét. Nemrég a Süel oldalán láthattunk két jól bevezetett modellt, valamint a Chloe divatház új kollekciójából, egészen hasonló darabokat. Vajon valami titokzatos lelki kapcsolat áll a két márka tervezője között, esetleg ennyire benne volt a levegőben a két ötlet? Ki tudja, ez is előfordulhat, azonban számos példát láttunk már a divattörténelem során az arcpirító koppintásra. Nézzük a legérdekesebbeket.img_1651.JPG



Egyik kedvenc divattervezőm a Coco Chanel riválisaként számontartott Elsa Schiaparelli sokak számára a New York-i életműkiállítás, és a divatház újjáéledése után lett ismert. Persze volt aki már korábban táplálkozott ebből a tiszta forrásból. A tervezőnő kiapadhatatlan fantáziájának köszönhetjük többek közt a női torzós parfümösüveget - Shocking 1937-, amit a Jean Paul Gaultier divatház is  magáévá tett, és azóta is boldogan használ. És ez csak egy, azokból a terveiből, amelyekből most mások élnek. Többek közt a Moschino is gyakran hódolt a Schiaparelli recycling-nak.

elsa-schiaparelli-shocking-jpg.jpg


1998-ban Galliano káprázatos kollekciót tervezett a Dior számára. Csodálatosan kidolgozott ruhák vonultak végig a kifutón, de nem lehetett észrevenni, hogy csupa Lanvin, Poiret és Vionnet koppintással/vagy általuk ihletett kreációkkal van dolguk a hozzáértőknek. (Lanvin terve 1926-ból)

Dior

diorarlequin.jpg

Lanvin

lanvin1926.jpg


Ha már Moschino-t említettem, 2019-ben egy brit tervezővel keveredtek komoly csörtébe. Edda Grimes London Fashion Week-en korábban bemutatott kollekciója szinte egy az egyben megegyezett Jeremy Scott kreációival (Edda ruhája a baloldalon, Moschino a jobb oldalon). Az olasz márka archívumából elővett tervekkel, és kampányképekkel igazolták (?) magukat, igaz, az egyik ilyen 2005-ös darab erősen hajazott Hermés ötvenes évekbeli kollekciójára. Itt tegyen igazságot az ember...

moschino_kontra_lopas.jpg

09-moschino_kontra_lopas.jpg


Az internet megjelenése előtt könnyebben maradtak rejtve a források, és az áthallások is. Az sem titok, hogy a nagy divatházak óriási nyomás alatt vannak, hogy évi több kollekciót is kihozzanak, s a hetente- öt naponta frissítő fast fashion márkákat még nem is említettem. Korábban a designerek és asszisztenseik a világot járva gyűjtötték az inspirációt, figyelték a magától változó trendeket, az utca divatját és persze a kisebb, feltörekvő, fiatal márkákat. Attól sem rettentek el, hogy fotografikus memóriájú kémeket küldjenek a riválisok bemutatójára, s azok modelljeit lemásolva, előbb juttatták el saját üzleteikbe a másolatokat, mint az eredeti gyártásra került volna. Így dolgozott Rotschild Clara is, aki saját maga járta a Párizsi divatbemutatókat, s két héttel utána már a Váci utcában árulta a legfrissebb Chanel, akarom mondani Clara darabokat. Érdekes módon neki ezt is eltűrték. De Budapest szerte suttogtak olyanról is, hogy egy tervező varrónőjét tehetős kuncsaftnak felöltöztetve küldte szimatolni az "ellenfelekhez", és méterárú boltokba.

rotschild.jpg

Ma már elég akár az instagrammon körülnézni, hiszen mindenki itt hírdeti munkáját. Igaz, amilyen könnyű itt "inspirációra" lelni, olyan könnyű lebukni. Az egyik leghíresebb platform a 2,9 millió követős Dietprada, ahol gyakran leplezik le a koppintásokat.

dietprada.jpg

 Csillag Zsuzsi 2016 

img_1653.JPG

 Burberry 2018

img_1652.JPG

 

S hogy saját vonatkozású példával is éljek, megmutatom nektek egy 2009-ben készült stylist munkámat, amely egy luxus fürdőruhákat készítő nemzetközi szinten is jelen lévő márkának készült. A fotó a kampány főképe volt, a plakátoktól, a katalógusig megjelent, a koncepció teljes mértékben az én ötletem volt. Öt évvel később a Fendi parfümreklámjában láthattam viszont a munkámat, vagyis annak lenyomatát. 1844far.jpg

fendi_l_acquarossa_scent_decor_ad.jpg

Te mit gondolsz? Szavazz!

 

Parádi Gabriella

komment

Családon belüli erőszak túlélői a fotókon.

2021. november 23. 09:49 - suelknitwear

November 25-én tartják a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapját, amelyet a nemzetközi 16 akciónap kezdőpontjaként is tekintenek. Ebben a két hétben, szerte a világon különböző kampányok hívják fel a figyelmet még intenzívebben a családon belüli erőszak témakörére, az áldozatokra, nyújtanak segítséget érintetteknek vagy éppen adnak útmutatást kívülállóknak. 

20211103_suel_5226_r.jpg

A témával foglalkozó non-profit szervezetek (Magyarországon többek között a PATENT és a NANE Egyesület) egyre több helyen hallatják a hangjukat, így a nagyközönség számára is egyre ismertebbek olyan fogalmak, mint áldozathibáztatás vagy éppen "glamourizing", amikor az áldozatok sérüléseit, a bántalmazás nyomait, taglaló fotókat mutatnak be. Ennek a jelenségnek azonban az áldozatok számára semmilyen haszna nincsen csupán szégyenérzetüket növeli. Minden olyan kampányt károsnak és destruktívnak ítélnek meg a szekértők, ahol az áldozatok sérüléseivel bármilyen hatásvadász vizuális játszadozás zajlik.

Ennek ellenére kevés olyan kezdeményezés van, ahol a túlélő nők erejéről beszélnek. A "Színek a ruhádra valók kampány" a NANE egyesülettel közösen került kidolgozásra és idén már nyolc éves, mégis keveset hallottunk róla. Itt a túlélők bátorsága, kitartása és szuperereje jelenik meg a fotókon, a kampány maga pedig egy jótékonysági vásár előfutára.

" Az első évben a PR anyagok kiküldése után sokan megkerestek. A bántalmazott nőkkel szerettek volna interjúkat készíteni, a múltjuk eseményeit boncolgatni különböző online és offline médiumokban, mert ezt találták eladhatónak. De a kampány valódi célja szempontjából a lányoknak egyáltalán nem segít ez a fajta nyilvánosság, sőt. Ha még folyamatban lévő ügyekről beszélünk, akkor egy- egy rossz mondat akár jogi szempontból is káros lehet, a lelki sebek tépkedése, pedig kifejezetten negatív a lassan újraéledő önbizalmuk szempontjából. " Mondta Csillag Zsuzsi a kampány megálmodója. 

 

20211103_suel_5311_r.jpg

A magyarországi joggyakorlatról viszonylag szomorú képet kapunk, ha mélyebbre ássuk magunkat a témában, netán érintettekkel is beszélünk. Onnantól, hogy az áldozat szavát folyamatosan megkérdőjelezik, egészen odáig, hogy a bántalmazás következményei nincsenek arányban a tettekkel hacsak nem folyik a vér...

Ha érdekel a magyarországi helyzet, hogy mikortól számít valami bántalmazásnak, hogyan segíthet egy kívülálló, akkor nézd meg ezt az interjút a NANE egyesület képviselőjével: 

NANE x SÜEL

A Süel márka jótékonysági műhelyvására november 25-én kerül megrendezésre minden évben, így idén nyolcadszor is gyűjtenek a NANE egyesületnek kampányukon keresztül.

20211103_suel_5355_r.jpg

"Olyan program ez, ami teljesen integrált, illeszkedik a márkánk arculatához, értékeihez, kapcsolódik a ruhákhoz a színes fonalvilághoz és valóban segít a túlélőknek. Ez egy win-win, mert

  • az segélyszervezetek adományt gyűjtenek
  • a vásárlók szuper árakon, jó ügy érdekében vásárolnak
  • az érintett nők erőt merítenek a kampányból, látják, hogy érdemes kiutat keresni, van megoldás
  • az újdonsült márkanagykövetek, családon belüli erőszak túlélői, erőt merítenek a fotózásból, érzik, hogy tettek valamit az ügy érdekében. Végre büszkék és önbizalommal telik. (Visszajelzéseik alapján sokszor ezután tekintik magukat teljesen “gyógyultnak”).
  • a márka társadalmi szerepvállalásának fő pillére, imázsépítő aktiváció és készlet tisztító program is

Az idei kampányunkban az összefogás fontosság szerettem volna hangsúlyozni mert női kötelékek, a feminin energiák hegyeket mozgatnak meg. Támogassuk, halgassuk meg egymást, figyeljünk egymásra! #sisterhood" mondta Csillag Zsuzsi

20211103_suel_5399_r.jpg

Fotók: SÜEL

 

komment

Őszülni vagy nem őszülni, ez itt a kérdés.

2021. augusztus 31. 12:53 - suelknitwear

Andie Macdowell ősz fürtjeivel nemcsak Cannes-ban okozott óriás meglepetést, de a hazai és nemzetközi médiát is felrobbantotta a fotósorozat, ahol a 63 éves díva ezüstös hajkoronával pompázik. 

Mi az, ami ennyire meglepett mindenkit? Kérdezhetnénk, hiszen George Clooney őszes halántékát évek óta nézzük mégsem lep meg senkit ha festetlen hajjal érkezik egy bulia... A probléma gyökere abban rejlik, hogy az "anti - aging" évtizedeiben bizony igen ritka ha egy nő, nem beszélve egy hollywoodi hírességről, bevállalja a teljesen normális öregedés jeleit, például ezüstös tincseit, sőt mi több még szexinek is érzi magát eközben, mert lássuk be Andy igazán jól festett a vörös szőnyegen, a sugárzó magabiztosságról nem is beszélve. 

f7386386-12c5-43e9-a788-e5ea08d20d65-gettyimages-1327308236.jpeg

"Már egy ideje foglalkoztatott az átalakulás gondolata, úgy éreztem itt az ideje bevállalnom milyen vagyok valójában, hogy festek festetlen hajjal. Karantén alatt teljesen beleszerettem Jack Martin munkáiba, aki Jane Fonda haját is megálmodta. Persze megmutattam másoknak is mire készülök és már a gondolatot is imádtam. Úgy tűnik a belső hangom jó irányba vezetett, mert sosem éreztem még magam ennyire  erősnek, őszintének, magabiztosnak. Végre olyan vagyok, amilyen és imádom ezt az állapotot. Kényelmes és szerintem sokkal jobban áll, egyszerűen passzolnak hozzám az ezüst tincsek. " Nyilatkozta a színésznő az amerikai Vogue magazinnak. 

img_9442.jpg

Andie saját bevallása szerint nem talált hírességeket őszülő hajkoronával, ezért hétköznapi nők átalakulásait követte nyomon instagramon és egyéb közösségi felületeken. Ezek, az akár fiatalabb, negyvenes, ötvenes éveikben járó nők inspirálták az ezüst hajzuhatag felé vezető úton. Egy ilyen csodaszép díva például a thesilverlining_1970, akinek a teljes hajszínváltás történetét elolvashatjuk, illetve végigkövethetjük instagram oldalán. 

img_9441.jpgNemcsak a Vogue foglalkozik a témával, de a La Repubblica egyik cikke is hosszasan boncolgatja a "SilverSisters" jelenséget és a női egyenjógúság új szimbólumaként emlegeti az őszülést. Egyik komoly felvetése, hogy az ezüstös szálak már huszas éveinkben is megjelenhetnek, de a társadalmi megítélése egy ilyen "mákos" hajzuhatagnak igen negatív és az öregséget, az öregedést, annak minden negatív aspektusával társítjuk hozzá, mégha fiatal nőkről is beszélünk. Férfiak esetében teljesen más az asszociáció, náluk az érett, sármos, szexi, férfias jelzők társulnak az őszülésehz. Ha visszatérünk Hollywoodhoz, jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy egy szexi dívát egy őszülő nő alakítson. Az ezüstös szálak a legtöbb esetben elhanyagolt, lapukkant, egyedülálló és még sorolhatnánk női karakterekhez kapcsolódnak, míg a férfiaknál a sárm "velejárója". Szerencsére úgy tűnik, hogy ez megkövesedett szemléletet lassan lerombolják a közösségi felületeken hasító ősz dívák. 

417c535d-ea63-4ddd-8509-2522adc87d1c_copys.jpg

A trend maga amúgy nem  újdonság, sok 60 feletti híresség döntött az fehér hajkoron amellett nézzük csak meg Carmen Dell'Orefice, Maye Musk vagy éppen Yazemenaah profilját, de igazi áttörést a fiatalabb A- listás színésznők, mint Julia Roberts, Sarah Jessica Parker vagy a fent említett Andie MacDowell hoztak. Kis hazánkban Pataki Ági és Iványi Orsolya blogger két ezüst díva, akiknek többek között Elon Musk karakteres édesanyja, Maye volt a példakép. 

645893f2-7fe6-4513-9137-e39c386d5e85_copyb.jpg

 

dthoehxw4aigyyd.jpegMi robbantotta be a trendet?

A Covid, illetve a karanténban töltött napok sokat segítettek az ősz haj elfogadásában, sok nő döntött a "lenövesztés" mellett ebben a periódusban, nem beszélve arról, hogy jelenleg a színes hajkoronák (kék, púder) mellett a szürke is igencsak divatos árnyalat a fiatalok körében is. 

Az ok, amiért ennyit firtatjuk, hogy őszülni vagy nem őszülni egyszerű. Az önmgaunk elfogadására ösztönző üdvözítő trendek között, a különböző testalkatok mellett ott figyel a különböző korosztályok elfogadása (noageism) is és bizony az ősz haj ehhez szorosan kapcsolódik. 

img_9437_copys.png

Mit érdemes figyelembe vennünk mielőtt az ősz tíncsek mellett döntünk?

1. Milyen színtípusba tartozunk?

Andie MacDowell a magyar szín- és stílustanácsadók körében is izgalmas példaként szolgált, rengeteg fórumon beszélgettek nők százai az őszülésről. Fontos tudunk, hogy a szürke és annak árnyalataia hideg típusoknak állnak jól, így a tél és nyár típusba tartozó hölgyek kivirulhatnak egy ilyen hajszíntől (viszont meleg típusokat sápaszthat, beszürkíthet az árnyalat). A hófehér haj is leginkább a telek koronája.

2. Ápoltság mindenek felett. 

Tévhit, hogy az ősz hajat kevésbé kell ápolni. Ugyan festeni nem kell, de a sárgulástól óvnunk kell és a jó frizura, rendszeres karbantartás ugyanolyan fontos, mint festett haj esetében, sőt talán még fontosabb.

3. Semmi sem kötelező.

Ne gondoljuk, hogy mindenkinek bolondulnia kell az ősz hajért. A lényeg, hogy a nőknek szabad választása legyen, hogy őszülnek vagy nem őszülnek és amennyiben előbbit választják, akkor sem tűnik el mellőlük a nőies, szexi, kívántos jelző. 

Ha pár mondatba szeretnénk süríteni a lényeget, örülünk, hogy végre van választásunk. Hogy eldönthetjük őszen van nem őszen érezzük jól magunkat, mindkét iránynak van létjogosultsága. Hogy ezüstösen is lehet egy nő szexi akár 40, 50, 60 vagy 70 felett Jó példa erre a Sport Illustrated első 57 éves szupernője Kathy Jacobs is, aki szintén bevállalja fehéres tincseit. Nézzük:

 

 És ami az egészben a legmenőbb, hogy a cikkben felsorolt nemzetközi arcok közül, többen is egy magyar márka őszi kötött ruháit választották. Úgy tűnik itthon is akad olyan brand, aki kiáll a nőkért testalkatoktól és kortól függetlenül. 

901ca314-5df3-46f2-a75d-09590611a885_copyb.jpg

Forrás: www.suel.hu / www.vogue.com / www.repubblica.it

komment

Különleges őszi kiegészítő a láthatáron!

2021. augusztus 19. 18:35 - suelknitwear

Reméljük még nagyon sokáig kitart a vénasszonyok nyara, ám érdemes egy pillantást vetni a a lassan bekúszó őszi trendekre. 

su_el_1_4_copy.jpgA kötött mindig is központi figura az őszi/ téli kollekciókban, de pár éve már a klasszikus pulóvereken kívül is rengeteg izgalmas fonal megoldással találkozhatunk a kifutókon. 

Mivel a tervezők valóban egyre "zöldebben" gondolkodnak, így a jól kihasználható, variálható daraboké a főszerep, hogy felesleges vásárlások helyett igazi szerelem darabokkal színesítsük a gardróbunkat, amiket akár kapszula ruhatárba is beilleszthetünk.

Így jött a képbe a a crop- topok egy új generációja, amiket millió variációban viselhetünk, szezonokon átívelve, akár télen, akár nyáron. 

1. Vedd fel fürdőruha fölé ezeket a rövid, "test nélküli" csipke megoldásokat, és az egyszínű  darabjaidat máris feldobhatod. Ahány szín van a csipkében, annyi féle alapdarabodhoz, annyi fürdőruhához fog menni. 

su_el_1_1_copy.jpg 

2. Viseld őket szoknyával vagy éppen sorttal, hosszú vagy rövid nadrággal.

su_el_4_copy_1.jpg

su_el_2_copy.jpg

3. Viseld polón, garbón vagy egy ingre felvéve! Megijedtél, hogy mutogatni kell a hasad? Dehogy. Persze ha akarjuk megtehetjük, de ezek a kiegészítők bármilyen poló, body, cső top, pántos felső stb. fölé isteniek. 

su_el10522_copy.jpg

4. Viseld ruhához! Nemcsak polókon, hanem egy pántos nyári ruhán is tökéletes, vagy akár egy fekete garbós ruhára is felkaphatod őszi színfoltnak.

su_el_copy.jpg

su_el_1_copy.jpg

5. Ha azt gondolnád, hogy ezek a rövid felsők csak modelleken mutatnak jól, akkor íme egy elképesztő összeállítás egy kötöttben úttörő magyar márka közösségétől, ahol az ikonikus "ujjakat" hétköznapi csajok viselik millió variációban. Az "ujj" elnevezés a márka saját fantázianeve ezekre a formabontó "kötöttségekre". 

Te bevállalnád?

233199201_1264147124096744_1965140612899041344_n.jpeg

232981133_222148546520473_634333029355380135_n.jpeg

238346435_2009337865888752_1934828832842513213_n.jpeg

239313894_4856285164399172_8001867054085003170_n.jpg

235174234_4315219728523944_6681904204211908478_n.jpeg

234403615_225965829535716_2667880857793905793_n.jpeg

236949092_6597867736905247_2613299256987480885_n.jpeg

237365840_2008859055936633_3030814912763478697_n.jpeg

236580841_1271166893394767_191317375288545521_n.jpeg

235860523_10217195793841598_6583374277667410086_n.jpeg

232517662_4322080461210333_6498815016272507820_n.jpeg

222597881_4313741798710866_4719428872627603127_n.jpeg

232736346_4326394014112311_4021751389136880479_n.jpeg

239363515_4850425098318512_8616736892077082493_n.jpeg

224617177_6581833865175301_9068946568489311081_n.jpeg

229803225_4716894145006177_4435104651383457736_n.jpeg

229471726_10159308451044383_752625409073307998_n.jpeg

229945302_6543706015654753_5213834624093421574_n.jpeg

231156243_4856284887732533_6983892984242305326_n.jpeg

Fotók: www.suel.hu

komment

A berobbanó zöld titka

2021. augusztus 13. 14:03 - suelknitwear

su_el_1_copy.jpg

A zöld szín titka, avagy mitől borult zöldbe idén a divatvilág.

bottega-veneta-salon-01-look-03a.jpeg

Nemcsak a kifutók (Molly Goddard, Victoria Beckham, Michael Kors) és néhány ikonikus kiegészítő, mint a Bottega Veneta táskák zöldültek ki, de a Tik-Tokon is hasít az árnyalat, legalábbis klorofilos vízivás formájában:).

A koronavírus járvány még itt lebeg felettünk, de a divatvilág kezd visszatérni a régi kerékvágásba, illetve egy kicsit más nézőponttal, sokkal "zöldebb" attitüdökkel (lásd a Skandináv Vogue digitális debütálása), sokkal tudatosabb márkákkal. Már 2019 decemberében azt jósolták, hogy a zöld térhódítása hamarosan elindul és 2021-ben a Pantone is az őszi trendszínek közé választotta a "Leprechaun 18-6022” néven futó árnyalatot.

poster_504x498_f8f8f8-pad_600x600_f8f8f8.jpeg

20210125_suel_lookbook_3601_copy.jpg

A "zöldülés" egyik központi figurája a már fentebb említett Bottega Veneta márka, akiknek nemcsak a tavasz-nyári kollekciója volt tele vibrálóan élénk zöldekkel, de az őszi kifutókat is beragyogta egy lime-os árnyalat.

a5a2dd64-6f91-4727-ac83-eb8217f70ac6-00001-bottega-veneta-ss21-rtw.jpeg

A divattörténészek szerint a zöld mindig is ott volt a főszereplő árnyalatok között az évek során, de a fenntarthatóság előtérbe kerülése határozottan felpörgette a zöld szín iránti érdeklődést. A sárga és kék keverékéből születő zöld, másodlagos szín, így millió lehetőségünk van hidegebb és melegebb tónusokat keverni, attól függően melyik alap árnyalatból csepegtetünk bele többet. "Az 50-es években például egy hidegebb, mentás árnyalat volt népszerű, miközben a 70-es években egy meleg alaptónusú avocado zöld volt a menő" mondta Raissa Bretana divattörténész hozzátéve, hogy a környezettudatosság, tudatos gardrób építése valóban központi téma a divatban és a zöld szín kézzelfoghatóan megtestesíti a "zöld" gondolatokat.

1_su_el_webm.jpg

Egy másik aspektusa a zöld elöretörésének, hogy több hónapnyi bezártság, karantén outfitek és persze online bemutatók után a tervezők minden bizonnyal nagyot akartak durrantani. A zöld pedig nem nevezhető  visszafogott színnek, főleg ha a a telített, élénk, vagy éppen neonos árnyalatait nézzük.

8d6095d1-2caa-4f82-9d82-270996f3eaa0-00019-molly-goddard-rtw-spring21.jpeg

Ne felejtsük el azt sem, hogy a nyugati társadalmak milyen egyéb jelentéseket tulajdonítanak a zöldek. A megújulás, termékenység, szeretet, bőség szimboluma, sőt magának az életnek, a természet újjáéledésének, jelen esetben pedig a világ újranyitásának a jelképe a kifutókon is. 

2_su_el_webm.jpg

A színkép közepén elhelyezkedő zöld árnyalat az egyensúly és harmónia jelképe is. Szemünk könnyen alkalmazkodik hozzá, ezért relaxáló hatású és alapszükséglet szinten nagyon megnyugtató, hiszen az ételhez és vízhez is kapcsolható. A szívcsakránk színe is zöld, ami szintén a magunk és másik iránti szeretetről és odaadásról szól. 

Az, hogy mi magunk mennyire tudunk ráhangolódni a zöldre, már fejben dől el, de egy biztos, hogy idén minden színtípus megtaláljhatja a saját zöld árnyalatát az őszi, téli kollekciókban. 
10_su_el_webm.jpg

Fotók: www.pinetrest.com, www.wmagazine.com, www.suel.hu 

komment
Címkék: TREND

Nyaralás bakik. Veled előfordult már?

2021. július 21. 16:17 - suelknitwear

Folytasd a sort...

2_copy.jpg

1. Tervek és valóság.

Mindent tökéletesen megterveztél, de az utolsó pillanatban még eszedbe jut a körömlakkozás, hogy kellene a gyereknek uszópelenka, hogy a kukákat nem vitted ki és végül éppenhogy kiértek a reptérre... 

9_copy.jpg

2. A börönd

A börönd tele, minden apró szeglete ki van töltve, 7 napra 20 féle outfit várja, hogy sorra kerüljön, de biztos, hogy egy fogkefe, after sun vagy éppen a hálóing otthon maradt a nagy pakolás közepette. Vagyis a fele rakomány haszontalan, ám néhány létfontosságú dolog tutira hiányzik...

12_copy.jpg

3. Diéta

Azt gondolod, hogy a nyaralás alatt fogsz diétázni, illetve az biztos, hogy estére már csak salátát fogyasztasz, amely fogadalmat nagyjából a szállodába érkezéskor megszeged a wellcome csokikkal.

6_copy.jpg

4. Városnézés.

Városnézést terveztek, egész napos gyaloglással, de a cipők, amiket betettél maximum egy órán keresztül kényelmesek és mire a szállodába értek egy egész kis vízhólyag csapat fogad a lábadon.

8_copy.jpg

5. Túlvásárlás.

Csak egy, esetleg még egy suvenir, meg még egy utolsó és a reptéren kiderül, hogy a 20 kilós poggyász jelenleg 28 kg-t nyom, így mindent magadra kell húznod a negyven fokban.

10_copy.jpg

6. Fotók

Csak készíts egy képet drágám, bármi jó lesz! Amiből 314 db fotó születik és legalább 30 percet elszúrtok vele minden egyes szettednél, látványosságnál, tengerpartnál...

15_copy.jpg

7. Murphy

Örült lelkesedésedben már első napon valami kisebb baleset ér. Beleugrasz egy tengeri sünbe, eltörik a lábujjad (velem megtörtént) vagy simán szétszakad a kedvenc ruhád...


Kommentben jöhetnek a ti mókás történeteitek!

13_copy.jpg

komment

Mit lehet csinálni egy showroomban??

2021. június 08. 10:41 - suelknitwear

71646253_10156788796725910_3435545031560134656_n.jpeg

Manapság oly népszerű "divat térnek" számít a showroomok, vagyis bemutatótermek világa, ahova sokszor fashionista márka rajongókat, indokolatlan puccparádét és feszélyezett hangulatot képzelünk el, körülményes bejelentkezéssel.

img_0600.JPG

Tegye fel a kezét, akinek a "showroom" szó hallatán voltak ilyen előítéletei??Én rengeteget hallottam, ezekből csemegéztem mielőtt a hétvégi programjainkat bemutató beszámolót elkezdtem írni.

img_0593.JPG

A fentiekkel ellentétben a legtöbbször barátságos és sokkal közvetlenebb hangulat fogadja a bátor érdeklődőket, miközben jobban átjárhat minket egy márka szellemisége, a személyesebb segítségnyújtásról nem is beszélve.

img_0666.JPG

Lehetsz egyedül ha éppen ahhoz van kedved, érkezhetsz a pároddal, aki nyugodtan dolgozhat a laptopján az előtérben, de jöhettek barátnőkkel valamilyen csajos program keretében. Bárhogy is alakul egy jó kávéval mindig megkínálunk. 

img_0611.JPG

A mostani hétvégénk a "transzformáció" jegyében zajlott a Süel showroomban. Szombaton egy óriás csapatépítéssel kezdtünk, ahol a HVG szerkesztőségének vállalkozó szellemű női tagjait alakítottuk át egy lelkes stílustanácsadó (Somogyvári Edit) egy szuper sminkes (Deák Veronika) és egy kreatív fotós (Futár Kata) segítségével. 

img_0635_1.JPG

Bár előtte, utána fotókat nem szeretünk készíteni az biztos, hogy a csajok elképesztően kivirultak a program végére (még akkor is ha elsőre kicsit félve léptek be hozzánk). A kész képekkel hamarosan jövünk facebook oldalunkon.

img_0642.JPG

Mindeközben a kisteremben Aura- Soma mini tanácsadással vártuk a hölgyeket, amit vasárnap mini kronobiológia elemzésekkel váltottunk le. A showroom nyitásakor az volt a cél, hogy a VIP tagjaink bevonásával, érdeklődési körükkel összhangban különböző, divat, szépség, kreativitás, egészség, lifstyle, pszichológia, "ezo" témák köré font, kisebb, nagyobb rendezvényeket szervezzünk. Akár egy női klubban. Természetesen mindig kapcsolódunk a márkához, akár színekkel, akár témákkal, de valahogy kötödünk a Süelhez.

img_0630.JPG

Vasárnap folytatódott az átalakulások sora, amikor 7 szerencsés nyertes pózolt Kata kamerái előtt. Az HVG extra Nő-vel folytatott együttműködésnek köszönhetően nemcsak a szerkesztőség, hanem hűséges olvasóik is beugorhattak szuper csapatunk kezei közé.

img_0650.JPG

Remélem, hogy a showroom távolságtartó imázsát, és szigorú "élét" sikerült elütnünk és hívhatjuk mostantól "sórum"-nak, egy kedves visszatérő vásárlónk után szabadon.

img_0596.JPG

Te milyen rendezvényen vennél részt szívesen?

 

 

komment

Bódizs Veronika tengerparton pózolt.

2021. április 13. 12:08 - suelknitwear

A Miss Universe Hungary szépségkirálynője Bódizs Veronika legújabb fotósorozata egzotikus helyszínen készült.

s_7138_lay_copy.jpg

A visszafogottan szexi fotósorozaton igazi hercegnőként tündököl a magyar lány, aki több magyar és nemzetközi cégnek is reklámarca. Most egy magyar márka tervezője kérte fel Veronikát tavasz/nyári kollekciójának bemutatására. A fotók elkészítésére a VOGUE Italia  vagy éppen a Harper's Bazaar hasábjairól ismert, német Norbert Kniatot kérték fel.

s_7906_lay_copy.jpg

s_7592_lay.jpg

 

A statikus képek mellett játékos, bohém hangulatú fotókon is megmutatta magát a szépségkirálynő, ami elmondása szerint távolabb áll tőle, viszont örült, hogy egy új arcát is megismerik a rajongói. 

s_8530_lay_copy.jpg

Különlegessége a sorozatnak, hogy kötött ruhák nyári környezetben kerültek bemutatásra.

Apropó te viselnél kötöttet nyáron? A fotókat elnézve nekünk kedvünk támadt felpróbálni a különleges darabokat.

s_8408_lay_copy.jpg

komment
Címkék: TREND

(Újra) divat a divatszalon?!

2021. április 11. 20:37 - suelknitwear

 

Macher Vera

Sokszor ábrándozom arról, hogy milyen lehetett a múlt század eleji patinás divatszalonok korában létezni nőként. Leginkább Párizsba repülnék vissza az időben, a divat bölcsőjébe.

b9d1171b15936f76b96b7d5888c6d2b5.jpg

Az időutazáshoz nem árt képzeletben magunkat egy grófnő vagy egy ünnepelt színésznő bőrébe bújtatni. A századfordulón és azután is sokáig a tömeggyártás megjelenéséig a divatszalonokban „haute couture” ruhát készíttetni ugyanis a tehetősek kiváltsága volt. Christian Dior pontosan tudta az elhíresült divatbemutatója előtt 1947-ben, hogy elég a nemzetközi felső tízezer egy-egy prominens hölgytagját meggyőznie a kollekciója vonzerejéről, hogy aztán világhírű divattervező lehessen.

Ennek ellenére azt vallotta, hogy a stílus nem pénz kérdése. "Egyszerűség, jóízlés és ápoltság - ez az ízléses öltözködés három alappillére, melyek nem is kerülnek pénzbe."

Biztosan bemerészkednék, vagy mint Julia Roberts a luxusüzletek sugárútján a Pretty Woman című filmben bátortalanul betipegnék, Coco Chanel szalonjába is, hogy megmártózzam kicsit abban az utánozhatatlanul szofisztikált és patinás légkörben, amit ő teremtett. Ugyanakkor ami miatt igazán vonzanak ezek a divattörténeti kultikus szalonok nem más, mint a figyelem. A párizsi és a budapesti divatszalonok korában ez volt az added value (a hozzáadott érték): figyelni a vevőre.

6-ways-coco-chanel-has-inspired-fashion-today-1502.jpg

Gondolatban sokszor ellátogattam Rotschild Klára pesti divatszalonjába is; a leghíresebb magyar tervező korszakalkotó és évtizedeken át tartó stílusteremtése engem is megihletett.

A múlt század óta nagyot fordult a világ, többszörösen is és az elmúlt egy évben különösen azt érezzük, hogy (újra?) semmi más nem fontos, persze az egészségen kívül, csak a szeretet. A szeretet pedig egyenlő a figyelemmel.

A pandémia átszerkesztette a divatvilágot is és sok divattudatos nő kiábrándult a „fast fashion” üzletek futószalag kínálatából. Mind azt szeretnénk, ha egyéni ruhatárat alakíthatnánk ki és ha egy ruhaüzletben valóban ránk figyelnének, miközben válogatunk.

Teljes mértékben azonosulok Ginanni Versace alaptézisével, miszerint ,A kollekció kulcsa, hogy légy mindig önmagad. Ne kövess áramlatokat. Ne engedd, hogy a divat birtokoljon téged, te döntsd el, mi vagy és mit akarsz kifejezni azzal, ahogyan öltözöl és ahogyan élsz.”

A személyreszabott stílus kialakítására vonatkozó igényt idejekorán felismerte egy-egy magyar kortárs tervező, akiknek amúgy is fontos a vevőre koncentrálnia, ha fel akarják venni a versenyt a retail divatmárkák forgalmával. A TICCI az 50-es években elhíresült rockabilly stílusú ruháit kínálja a vintage divat kedvelőinek. A Salon 19 bemutatótermében komplett szettek közül válogathatsz, a Süel belvárosi showroom-jában pedig igazi női klubhangulat fogad.

171149271_223918209515555_4500777914074702774_n.jpeg

Egy olyan életérzés látszik körvonalazódni ezekben a modern budapesti showroom-okban, amiért mi divattudatos nők mind sóvárgunk.

Nincs az a tolakodó magatartás, amikor azt érzed, hogy folyton a sarkadban van a bolti asszisztens és nem is azzal az irritálóan hízelgő, megjátszós érdeklődéssel szólítanak meg, hanem valódi odafigyeléssel és ez megfizethetetlen.

Figyelnek a saját elképzeléseidre, a hangulatodra, a testalkatodra és a színtípusodra. Ez az a hely, ahol megbecsülik a vevőt, főleg a visszatérőt.

71646253_10156788796725910_3435545031560134656_n.jpeg

A Süel showroom a ruhakínálatán túl olyan, a női klubélethez kapcsolódó izgalmas tavaszi programokat kínál, mint:

Színtanácsadás: ma már a legtöbb nő tisztában van azzal, hogy sokkal harmonikusabb lehet a megjelenése, ha tudatosan választja a hozzá illő színű ruhadarabokat. Ebben a színes fonalparadicsomban ezzel kapcsolatban is tanácsot kaphatunk, miközben csodálatos kötött darabok közt válogathatunk.

Mini fotózások: a divatüzlet mindig is támogatta a feltörekvő tehetségeket, sokszor nyújt lehetőséget az együttműködésre kezdő sminkeseknek, fotósoknak. A szalonban szinte minden hétvégén rendeznek egy-egy eseményt, melyen a vásárlók sminktanácsadást vagy fotózást igényelhetnek.

img_3667.JPG

Hétköznapi nők showroom pillanatai

Spirituális foglalkozások: az egyik telet búcsúztató program az Aura Soma bemutatója volt.

A Süel tervezője, Csillag Zsuzsi rendszeresen szervez online divatbemutatókat is, illetve olyan „live shopping” eseményeket, amelyeken azonnal reagál a vásárlói kérdésekre, igényekre, sőt olyan pillanatot is elcsíphettünk, amikor egy lookbook fotózásba állhattak be a vásárlók.

20210125_suel_lookbook_3679.jpg

Ma már tehát nem kell arisztokratának születned vagy ünnepelt színésznőnek lenned, ha igazi divatszalon hangulatra vágysz, elég csak figyelned és megtalálod a neked megfelelő showroom-ot.

Forrás:

https://trendmano.blog.hu/2016/10/09/elegans_divatszalon_a_20_szazad_elejen

https://qubit.hu/2020/01/16/sajat-hiusaga-vitte-sirba-rotschild-klarat-a-voros-divatdiktatort

https://forbes.hu/a-jo-elet/dior-es-a-divattortenet-tatva-marad-a-szank-a-legmenobb-idei-londoni-kiallitason/

Képek: Pinterest

komment
süti beállítások módosítása